Anyám, vigasztalj!

Legszebb éveimben, míg gyermek voltam én,
És azt hittem, hogy mindig kék az ég,
Anyám minden éjjel megfogta kezem,
És az életről mesélt.

Lassanként felnőttem, és rossz ember lettem.
És eltévedt az égen a csillagom.
Most elzárták a napot szörnyű rácsok mögé.
És fáj és rossz minden, nagyon.

Most befalazott engem a sűrű, sűrű csönd.
És könnyek között rejtem arcomat.
Anyám lenn a földben földdé változott.
Így talán boldogabb.

Most elzárták a napot szörnyű rácsok mögé.
És eltévedt az égen a csillagom.
És eltemetve élek, és félek mindenkitől.
És fáj és rossz minden, nagyon.

Anyám, anyám ébredj, és vigasztalj engem
Oltsd el a tüzet égő lelkemben.
Anyám, anyám ébredj, és vigyél magaddal.
Oh, vigyél magaddal.
Anyám, anyám ébredj, és vigasztalj engem
Oltsd el a tüzet égő lelkemben.
Anyám, anyám ébredj, és vigyél magaddal.
Oh, vigyél magaddal.

Most elzárták a napot szörnyű rácsok mögé.
És eltévedt az égen a csillagom.
És eltemetve élek, és félek mindenkitől.
És fáj és rossz minden, nagyon.

Anyám, anyám ébredj, és vigasztalj engem
Oltsd el a tüzet égő lelkemben.
Anyám, anyám ébredj, és vigyél magaddal.
Oh, vigyél magaddal.
Anyám, anyám ébredj, és vigasztalj engem
Oltsd el a tüzet égő lelkemben.
Anyám, anyám ébredj, és vigyél magaddal.
Oh, vigyél magaddal.