Főnixmadár
Lidérces messze fény
De jaj nem tudok így maradni
Szeretném magam megmutatni
Hogy látva lássanak
Hogy látva lássanak
Én mint önmagam sajnos sosem léteztem
Valóságom árnyékában lassacskán elvéreztem
Éjszakába nyúlva zokogtam és kérdeztem
Ha ez nem én vagyok akkor kiért lélegzem
Lelkiismeretem mutasd már meg önmagad
Miért nincs senki más miért vagy csak te egymagad
Miért szalad a pillanat az impulzus most kinn marad
Életem a látvány lételemem kirakat
Lelassult az idő megfagyott a gondolat
Felmelegíthetném de csak fokoznám a gondokat
A tudat folyton fojtogat ösztönöz de kölcsön kér
E közben a talpával elszorítja torkomat
Bárcsak élnék több síkon bárcsak újra kezdhetném
A senkit aki lettem belülről kilökhetném
Felnyugodva' hunyhatnám le végre a szememet
Egyszer érezhetném mit jelent a szeretet
Elmém darabjait bárcsak összerakhatnám
Lelkem számos sebét végleg bevarrhatnám
Boldogság magját kezemben tarthatnám
Szenvedésem jelenét a múltnak odaadhatnám
Futnék a világgal szállnék szabadon
Bármit mondhatnál nem fognálak szavadon
Élvezném a pillanatot betörném a kirakatot
Kitikkadtan harmatcseppel szelném át a sivatagot
Este az ágyban lehunyod a szemed
Nincs ott senki kinek mellkasodat vered
Nincs ott senki csak te és a gondolat
Szebbet akartál újra boldogat
Hiába próbálsz nem tudsz menekülni
A bűntudattal kell egy asztalhoz ülni
Nem tudsz mit mondani elakad a szavad
A sok ami benned volt most hirtelen elapad
Néma csend van csak a lélegzeted hallod
Minden rendben magadnak ezt vallod
A csöndet törvén megkérdezed hogy van
De nem felel csak néz rád üres szemmel holtan
Rúgod az asztalt "mondj már valamit"!
De hallgat tovább a meg nem gyújtott dinamit
A gyufa nálad de félsz meggyújtani
Mert tudod mit hallani fogsz meg fog fojtani
Ragadod a karját belököd a szobába
Bezárod és igy taszítod őt örök homályba
Visszaülsz az asztalhoz ő ott ül veled szembe'
Mert sajnos önmagad nem lökheted verembe
Ha tudatot felszínét öklöddel vered be
Csak újabb asztalt foglalsz egy újabb kínos csendre
"Nincs semmi gáz ez meg se kottyan!"
Szempillád zárásakor mégis betoppan
De félsz mert nincs hozzá merszed
Éveken át nélkülözted ez lett a veszted
Mindig máson verted le mindig máson töltötted
Nem is számoltad hányadik italodat öntötted
Vérző sebeidet látszólag be öltötted
Segíteni akartak mindet szembe köpködted
Ellökted a családod ellökted az életed
Nem számított semmi csak pakoltad a téteket
Még csak nem is rágtad faltad az életet
Felnézel az égre életem ég veled
A sok évnyi szenvedés végül ide vezetett
Drága bátyám kérlek hadd vegyem fel mezedet
Még utoljára egyszer hadd fogjam meg kezedet
Nem bírom tovább elvesztem az eszemet
De mégse
De mégse
A megoldást tudod
Gyújtsd meg a gyufát
Hagyd hogy fájjon
Hagyd hogy a probléma valósággá váljon
Engedd hogy felemésszen
Engedd hogy minden vele vésszen
Üvölts sírj és tombolj
Engedd magadnak hogy mindent porig rombolj
Mert ahhoz hogy felemelkedj a mélybe kell esned
A válaszokat a kút legalján keressed
Szóval zuhanj csak zuhanj a sötétség vár
Majd szüless újjá hamvaidból mint a Főnixmadár